Percek alatt ront az érrendszer állapotán a túlzott sózás

Sokan tudják, hogy a túl sós étrend nem egészséges. Azzal azonban már sokkal kevesebben vannak tisztában, hogy miként árt a szív- és érrendszernek - már percek alatt is - a túlzott sófogyasztás.

A keringési rendszerre a sófelesleg úgy hat, mintha "a vízvezeték-hálózatban egyszerű üzemzavar fordulna elő" - mondta dr. Fernando Elijovich, a Vanderbilt Egyetem professzora. Ezt úgy képzeljük el, hogy a szív a pumpa, a véredények pedig a vízvezetékek. Ha több vért akarunk átpumpálni a véredényeken, akkor a vérnyomás megemelkedik. Ám a vérnyomás akkor is megemelkedik, ha a "csövek" (tehát a véredények) átmérője csökken.

A sófelesleg elfogyasztása után 30 percen belül csökken a véredények tágulási képessége
Túl sok só fogyasztása után 30 percen belül csökken a véredények tágulási képessége. Fotó: Getty Images

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szerint a 2 évesnél idősebb amerikaiak 90 százaléka (!) túl sok nátriumot fogyaszt. Ennek a többségét só formájában viszik be.

A só mindkét hatást kiváltja. Ha sófelesleg van a szervezetünkben, a szív egységnyi idő alatt több vért pumpál, tehát megnő a vérnyomás . Egy idő után még a véredények is beszűkülnek a só hatására, ami ez még tovább növeli a vérnyomást. A sófelesleg elfogyasztása után 30 percen belül csökken a véredények tágulási képessége - mondta Elijovich professzor. A folyamatos magas vérnyomás romboló hatása azonban csak idővel jelentkezik, például szívinfarktus, stroke vagy más keringési rendszeri problémák formájában.

Az viszont jó hír, hogy ha megszüntetjük a felesleges sóbevitelt, az előnyös hatások azonnal jelentkeznek - szögezte le dr. Cheryl Laffer, a Nashville-ben található Vanderbilt Egyetem professzora. Ha jelentős mértékben csökkentjük a sófogyasztásunkat, akkor a vérnyomásunk órákon vagy napokon belül csökkenni fog. Ha pedig tartósan alacsony szinten tartjuk, akkor annak hosszú távon is jelentős előnyei lesznek. "Az Egyesült Királyságban nemrég indítottak egy programot a kereskedelemben forgalmazott élelmiszerek sótartalmának csökkentése érdekében. Az eredmény: néhány év alatt csökkent a szívinfarktusok és más súlyos keringési betegségek száma" - így dr. Laffer.

A teljes szervezetre hat

A sófelesleg a szíven kívül még a vesét is megterheli, amely szervnek az az egyik funkciója, hogy kiürítse a sófelesleget - mondta dr. Laffer. Ám a vese magas vérnyomás esetén nem tudja tökéletesen kiszűrni az összes felesleges sót. Ez pedig gondot okozhat, például vizesedhet a boka, folyadék halmozódhat fel a szív körül és a tüdőben. A só még az agyműködést is megzavarhatja a véredények károsításával és a vérnyomás emelésével, hiszen ez a stroke legfőbb kockázati tényezője. A só ráadásul befolyásolhatja az agytörzs működését is: ez a szerv segíti a szervezet sószintszabályozását és a vérnyomás szabályozását.

A tudósok csak most kezdik megérteni a só hatásának részletösszefüggéseit. A legfrissebb kutatásokból kiderült, hogy a só az immunrendszerre is hat, gyulladást is okozhat, ami szívbetegséget vagy más problémákat idézhet elő - világított rá Elijovich professzor. A professzor egyetemi kollégái azt is vizsgálják, hogy a só miként hat a bélbaktériumokra. Ez a kutatás még nagyon friss - mondja dr. Cheryl Laffer -, de a bizonyítékok azt mutatják, hogy a bélbaktériumok szerepet játszanak a só miatt létrejövő gyulladások megjelenésében és a magas vérnyomás kialakulásában is.

Mindenkire másképp hat

A só és az egészség összefüggéseiről szóló sommás kijelentések gyakran tévesek. Még mindig nem értjük teljesen pontosan a só hatásmechanizmusának az alapjait. Vannak olyan emberek, akiknek nem magas a vérnyomásuk, és anélkül ehetnek sót, hogy megemelné a vérnyomásukat. Mások pedig "sóérzékenyek" lehetnek, mert még kis mennyiségű só elfogyasztása is megemeli a vérnyomásukat. Az viszont a legtöbb embernél egyszerű igazság, hogy a sófogyasztás visszafogása egészséges - magyarázza Elijovich professzor, aki hozzátette: ha sikerül lecsökkentenünk a sófogyasztást, az a teljes népesség hasznára válik.

Gondolkodjunk élelmiszervásárlás előtt

A só és a nátrium nem ugyanaz, de az élelmiszeripari termékekben és az éttermi ételekben lévő nátrium többsége só, és ezt a két kifejezést általában szinonimaként kezelik. Egy gyorséttermi hamburgerben akár több mint 1 000 mg nátrium is lehet; ha ehhez még rendelünk egy nagy adag sült krumplit is, akkor az további 400 mg-ot jelent. Egy doboz csirkés tésztalevesben több mint 2 200 mg van. Az Egyesült Államokban kiadott étkezési ajánlás szerint egy felnőttnek napi 2 300 mg nátriumnál többet nem lenne szabad elfogyasztania. Az Amerikai Szív Társaság szerint az ideális napi mennyiség 1 500 mg. Azonban manapság az amerikaiak átlagosan napi 3 400 mg nátriumot fogyasztanak el.

Veszélyt jelenthetnek magukra az alacsony vérnyomásúak - részletek .

Dr. Laffer azt tanácsolja, olvassuk el a címkéket, és ne vegyük biztosra, hogy ha egy termékre az van írva, hogy csökkentett sótartalmú, akkor valóban kevés benne a só. Elijovich professzor azt javasolja a betegeinek, hogy próbáljanak meg ízes fűszerekkel főzni, mert így kevésbé fog hiányozni a só íze. Ám, mint azt a professzor hangsúlyozta, nem az otthoni főzőcskézés és a vacsorára fogyasztott ételek megsózása a fő bűnös. "A sóbevitelünk többsége nem az általunk elkészített ételekből áll, hanem a megvásárolt élelmiszerekből" - figyelmeztetett.

Bármit is teszünk, annak következménye van. Idén, év elején közöltek egy nagy, áttekintő tanulmányt a Circulation című folyóiratban, és ebből az derült ki, hogy a nátriumbevitel bármekkora csökkentése vérnyomáscsökkenést okoz. A sóval azonban nem csak a magas vérnyomással élő embereknek kell vigyázniuk. Azonban mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ez mennyire lényeges. "Mindenkinek ezt tanácsolom a rendeléseimen. Még egy fiatal, fitt, túlsúllyal nem rendelkező személynek is azt mondom, hogy érdemes óvatosan bánni a sóval" - tanácsolta dr. Laffer.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra