Drágább lesz a kajszibarack

Az Agrárkamara szerint idén a kajszibarack termése a 10 ezer tonnát sem éri el.

Kajszibarackhiány jön

Magyarországon mintegy 5000 hektáron termesztenek kajszibarackot. Ebből évente átlagosan 30 ezer tonna terem, idén azonban a tavaszi fagyok hatására bekövetkezett rügykárosodás miatt jelentősen csökken az éves termés mennyisége. Elképzelhető, hogy a 10 ezer tonnát sem éri el - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

8 ok, amiért érdemes kajszibarackot enni A nyári gyümölcsök egyik sztárja a kajszibarack , ami íze mellett egészségmegőrző tulajdonsága miatt is hamar a kedvencünkké válhat. Nézzük, miért fontos, hogy napi néhány szemet magunkhoz vegyünk a sárga finomságból!

A kajszibarack is drágább lesz, kajszibarack kajszi drágulás gyümölcsfogyasztás barack áremelkedés
Hamarosan a kajszibarack is drágább lehet

A kár főként a Somogy és Zala megyében, illetve a Duna-Tisza közében lévő ültetvényeket sújtja, míg az észak-magyarországi térséget, ahol a gönci sárgabarack is terem, kevésbé.

A termésmennyiség visszaesése miatt erős a kereslet a piacon, ezért a vásárlóknak a fogyasztói árak emelkedésével kell számolniuk - tette hozzá a kertészeti osztály elnöke.

A magyar kajszi jó ízű

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Mártonffy Béla beszélt arról is, hogy ez a fajta rügykárosodás Magyarország mellett Görögországban, Franciaországban és Olaszországban is előfordult, Spanyolországban azonban alig éreztette hatását, így az ottani termés körülbelül 20-25 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Hozzátette, a magyar kajszi jó ízű, Európában főként a német és az osztrák piacon keresett. Magyarországon a termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát pedig a lakosság frissen fogyasztja.

Nem a hideg okozhat kárt a növényekben? 2018. március 1-én számoltunk be róla, hogy nincs katasztrófa a hideg miatt sem a növényállományokban, sem a szántón, sem az ültetvényekben. Az Agrárszektor.hu akkor növényvédelmi szakembereket kérdezett meg arról, mennyire kell megijedni a tavaszi fagyos napoktól. Kujáni Olga, aki Bács-Kiskun megyében leginkább a gyümölcsösökre lát rá, a lapnak elmondta, hogy bár a kajszi és az őszibarack rügyei is kipattantak, láttak már ennél keményebb fagyokból is sikeresen regenerálódó ültetvényeket. "A szőlő tavaly nemcsak kibírta a mínusz 20 fokos hideget, de az alvórügyekből még szebb termést is hozott az átlagnál" - emlékeztet a szakember, akinek véleménye szerint a rovarkártevőkkel azonban komoly gondok lehetnek idén. A témáról a linkre kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra