Immár hetedik hete, hogy otthonról dolgozunk, minimalizálva ezzel a koronavírus-járvány terjedését. De hogyan bírjuk a bezártságot így másfél hónap elteltével? Milyen tapasztalatokra tettünk szert az otthoni munkavégzés során? Hogyan tudunk kikapcsolódni? Most elmondjuk, hogyan éljük meg az önkéntes karantén egybefüggő, nyúlós masszának tűnő mindennapjait.
Felelősségteljes tinédzser
Szuda Sándor, szerkesztő, híres a nyugalmáról és megfontoltságáról, beszámolója jól tükrözi személyiségének ezen jegyeit, miközben egy új oldalát is felfedi előttünk.
"Ahogy telnek a hetek, egyre inkább realizálódik az emberben, mit is jelent pontosan a mostani helyzet. Ami kezdetben talán egy félelmekkel vegyes, de sok szempontból kényelmes időszaknak indult, az mostanra egy üres, személytelen, bizonytalan teherré nőtte ki magát, beláthatatlan gazdasági és társadalmi következményekkel . De maradjunk az egyéni nézőpontnál: a magam részéről azt érzem, úgy telnek a napjaim, mint Bill Murray időjós karakterének az Idétlen időkig című karácsonyi vígjátékban. Minden egyes nap ugyanolyan, és közben nem látszik, meddig kell kitartani, mikor térhetünk vissza végre a megszokott kerékvágásba. Az egészben ugyanis éppen az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy nincsenek biztos pontok, ezáltal nem tudunk tervezni. Márpedig az emberi elme nehezen viseli a stagnálást és bezártságot.
Ez most a kivárásról szól, de bármennyire is egyszerűnek tűnik a feladat, nagyon nem az, ellentmond ugyanis az emberi természetnek. Éppen ezért azt gondolom, átmenetileg kicsit elnézőbbnek kell lennünk magunkkal szemben. Észszerű, egészséges keretek között igenis beleférnek most azok a naplopó pótcselekvések, amelyek segítenek, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Olvasás, film- vagy sorozatnézés, napozás - kinek mi a szíve vágya. A magam részéről például visszatértem a tinédzserkori énemhez, és órák hosszat tudok videójátékokkal eltölteni. És nincs lelkiismeret-furdalásom emiatt, mert eközben is megfelelek a legfőbb elvárásnak: hogy maradjak itthon. Túlkoros tiniként ugyan, de felelősségteljesen."
Keretek nélkül nem megy
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Kulcsár Hajnal, főszerkesztő a tudatosság fontosságát hangsúlyozza beszámolójában, és bízik benne, hamarosan újra együtt dolgozhat a csapat a korábbi, megszokott formában és helyen.
"Ha home office-ban vagytok, akkor úgysem dolgoztok annyit! - jött a karantén elején az üzenet egyik barátomtól. Nem lett igaza. Ahogy az sem teljesen helytálló feltételezés, hogy az otthoni munkavégzés egyfajta ajándék, amire minden dolgozó vágyna. Amíg az ember nem dolgozik huzamosabb ideig otthonról, valóban könnyedén gondolhatja, hogy ez valamiféle paradicsomi állapot. Én is valami hasonlóra tippeltem. Végülis, nem kell korán kelni, ébredés után öt perccel már a munkahelyemen ülhetek. Nem kell felöltözni, nem kell fésülködni, nem kell a sminkkel bajlódni. Az első itthon töltött hét után aztán rájöttem, mégsem annyira idilli ez a helyzet. Ha nem szánok időt a reggeli készülődésre, délután háromkor is kócosan, pizsamában ülök a gép előtt - vagy legalábbis az első online megbeszélés kezdetéig. De ennél is fájóbb felismerés volt, hogy a home office jellegű munkavégzés mennyire új terep, tanulnom kell, hogyan lehet jól csinálni. Rá kellett jönnöm, hogy elengedhetetlen például a tervezés, kell, hogy legyen kezdete és befejezése az itthoni munkaidőnek is, hogy véletlenül se essek kísértésbe este 10 órakor, mert karnyújtásnyira a laptop, és lehetne még egy kicsit dolgozni.
Megtanultam azt is, hogy az itthoni munka közben is kellenek a tudatosan beiktatott rövid (kávé)szünetek. Újabb értelmet nyert a terasz - mégiscsak jobb ott meginni a kávét (sőt, olykor dolgozni is), mint odabent a félhomályban, a gép fölé görnyedve. Immár gyakorlott otthonról dolgozóként - ha lehet ilyet mondani másfél hónap után - könnyedén belefér a napomba például az egy órányi futás, de még a főzés is (és ez korábban nem volt rám jellemző). Van tehát pozitív hozadéka is a home office-nak. Azért határozottan erősödik bennem az érzés, jó lenne már ha vége lenne ennek az egésznek, jó lenne látni a tágabb családot, barátokat, kollégákat - és valami olyat enni, amihez nem én vásároltam be, és nem én főztem."
Van előnye a terhespocaknak
Hackl-Bagi Zsófia projektkoordinátorunk anyai örömök elé néz, emellett pedig 2 és 5 éves kislányaival és férjével együtt próbálja megoldani az időzsonglőrködést a home office, a főzés, a takarítás, valamint a játék és a kreatívkodás között. Bár korábban a szabadban futás volt számára a pihenés, most ez nem igazán opció, és érhető okokból a nap végén már csak arra vágyik, hogy elmerüljön egy habfürdőben , ami még mindig segít oldani a feszültséget. Hogy bővebb beszámolót most nem kaptunk tőle, azt megértjük, küldött azonban néhány kedves és beszédes képet: "van előnye a nagy pocaknak, már a kávét sem kell fogni".
Ahol a kutya a legfáradtabb
Hogy milyen egy örökmozgó kétéves gyerek mellett home office-ban dolgozni? Arról Frey-Kovács Brigitta, szerkesztő fest tűpontos képet. "Azt hiszem, sokat elmond a helyzetről, hogy ezeket a sorokat hajnali 5-kor írom, mert máskor nem jutna rá idő. Elvileg az itthoni munkával kaptunk plusz időt, hiszen nem kell bejárni a szerkesztőségbe, nem feltétlenül kell reggel megfésülködni, sminkelni. Kell viszont reggelizni (eddig a kislányom a bölcsiben evett), tízórait, ebédet, uzsonnát készíteni és adni, majd mindezek után eltakarítani, naponta sokszor bilire tenni, ebéd után elaltatni. És persze ezek között érdekes tevékenységekkel lefoglalni a gyerkőcöt. A férjem hetente egyszer bejár a munkahelyére, amikor pedig itthon van, több órát videókonferenciával tölt, bezárkózik a lányunk szobájába, úgyhogy nagyrészt rám marad a gyerekfelügyelet. Ennek köszönhetően az elmúlt hetekben megtanultam, hogy nagyon fontos a fegyelmezettség - mármint az én részemről.
Minden alkalmat ki kell használni, amikor haladni tudok a munkával, még akkor is, amikor legszívesebben hátradőlnék kicsit. Azt is el kellett fogadnom, hogy muszáj lazítanom a szabályokon, hogy ép ésszel átvészeljük ezt a helyzetet. Például eddig szigorú szabályok vonatkoztak a mesenézésre, mostanra ez lett az egyik mentőövem. Normális esetben azt sem hagynám, hogy az asztalon üldögéljen, de amikor ezt láttam, miközben éppen egy cikket írtam, az volt az első gondolatam, hogy legalább szem előtt van. Azt is nehéz megértetni egy kétévessel, hogy anya és apa egész nap itthon van ugyan, mégsem érnek rá játszani. Maradnak az esték és a hajnalok, hogy utolérjem magam a munkával.
A családból mégis talán a kutyánk, Bambi a legfáradtabb. Eleinte örült, hogy folyton itthon vagyunk, de most már megviseli, hogy nehezen tud elvonulni pihenni, ő ugyanis hozzászokott, hogy napközben úgy 10 órát alszik. Azt hiszem, ő sem fog bánkódni, ha egyszer véget ér a járvány ."
Most nincs idő kenyérsütésre
Csoma-Fodor Andrea digitális kampánymenedzserünk a járvány kellős közepén sem hazudtolja meg önmagát. Kellő öniróniával és humorral mesélt arról, hogyan telnek napjai a " karanténban ", egy költözés és házfelújítás kellős közepén. "Mindent magunk csinálunk, rengeteg a munka, így nemhogy a kenyérsütésre és egyéb gasztronómiai csodákra nem volt időm, de még főtt ételt sem láttunk mostanában. Mentségemre szóljon, míg nem állt be ez a jelenlegi helyzet, minden nap saját készítésű ételt vittünk a munkahelyünkre" - írta, megjegyzeve: a home office neki, introvertáltként ajándék, imádja, hogy egyszerre lehet mindent csinálni.
"A férjem a közös home office első napjaiban nem ismert rám. Kereste a megszokott, kedves feleségét, de csak egy túlpörgött kampánymenedzser ült mellette az étkezőasztalból előléptetett munkaállomáson, aki még az ő határidős munkáit is felügyelte."
"Nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni az iroda"
Páskuly Gabriella, marketingmenedzser sokakhoz hasonlóan már a hetedik hetét tölti home officeban, bár megjegyzi, néha nála is kezdenek már összemosódni a napok. "A helyzetem nagyjából változatlan. Ami a legnagyobb pozitívum, hogy a jó időnek köszönhetően a kanapéról a teraszra költözhettem. Itt azért kellemesebben telnek a munkanapok is, valamint sikerült jobban elkülönítenem a munka és a pihenést szolgáló környezetem.
Sokat vagyok a szabadban, kirándulunk és rendszeresen futok , azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, hogy jelen helyzetben ezeket megtehetem" - írja, kitartást kívánva mindenkinek, bízva abban, hogy hamarosan vége lesz ennek az egésznek.
Úrrá lett a káoszon
Őszintén vall az elmúlt hetek tapasztalatairól Kiss Gréta szerkesztőnk is. "Amióta az eszemet tudom, introvertált személyiség vagyok, és bár ma már képes vagyok önfeledten viselkedni egy nagy, zajos társaságban is - régebben úgy éreztem, ez egyet jelent a halálos ítélettel -, még mindig jobban szeretek otthonom csendességében olvasni, filmet, sorozatot nézni vagy valami más, molyolós tevékenységet végezni. Éppen ezért a koronavírus-járvány miatti bezártság, izoláltság sem érintett olyan mélyen, mint a legtöbbeket, pedig a nap nagy részét egyedül töltöm, a páromnak ugyanis be kell járnia a munkahelyére. Élvezem, hogy én uralkodhatok az albérletünkben, hogy kiülhetek az erkélyre, és verőfényes napsütésben dolgozhatok, és ha úgy tartja kedvem, akár hangosan is megbeszélhetem magammal az aktuális történéseket.
Töredelmesen bevallom azonban, a karantén kezdeti szakaszában a napjaim ijesztően összeszedetlenek voltak: előfordult, hogy csak délután háromkor ebédeltem, vagy, hogy a mosógép ugyan kimosott reggel, de csak este vettem észre. A munkaidő végét ugyancsak nehéz volt tartani, sokszor túlcsúsztam, és rengeteget szenvedtem a munkaállomásommal - az itthoni szék túl kemény, az asztal túl alacsony és kicsi, vagyis finoman szólva sem kényelmes. Mindemellett pedig, bármennyire is jólesett a magány, hiányoztak a családtagjaim, a barátaim, a kollégáim.
Mostanra szerencsére sikerült túllendülni a nehézségeken, bár nem mondom, hogy nincs egy-két káosztól és kétségbeeséstől fuldokló napom. Az új helyzethez való adaptálódásban segített az idő, no meg a rutin, az alapvetően szabálykövető és meghatározott napirendhez igazodó természetem, az autogén tréning (remek relaxációs technika, most különösen ajánlom mindenkinek), és a tény, hogy nem tudok változtatni a helyzeten - megszoksz vagy megszöksz! Ami pedig a legfontosabb: megtanultam nem törekedni arra, hogy minden szabad percemet produktívan töltsem, még akkor is, ha most a folyamatos "aktívkodás" a menő. Alapvetően is nagy terhet ró ránk ez a helyzet, ne tetézzük azzal, hogy irreális elvárásokkal nyomasztjuk magunkat."
"A karanténban a legszörnyűbb dolog a főztöm"
Pillantsunk be Illés Attila szerkesztő kollégánk hétköznapjaiba is. "A bezártságot az első héten még kimondottan jól kezeltem, mostanra azonban úgy érzem, hogy a lakásom egyszerűen nem akarja, hogy benne tartózkodjak. Menedéket jelent egy csendes udvarra néző, kicsi erkély, illetve egy tetőterasz, amelyre időnként feljárok levegőzni. Szerencsére az internet segítségével már könnyen tarthatom a kapcsolatot a szeretteimmel, ez azonban nem pótolja a személyes találkozást, amelyre valószínűleg még egy darabig nem kerülhet sor. Így bár összességében - a nagy átlaghoz képest - nem lehet különösebb okom a panaszra, a nyár közeledtével a kapun túli világ delejes csábítása egyre inkább a hatalmába kerít.
A házi karantén azért lehetőségeket is teremt, egyre bátrabban kísérletezem például a konyhában. Bevallom, lenne hova fejlődnöm, egy átlagos főztömet talán még a legkevésbé motivált menzásnéni sem tenné jó szívvel a gyerekek elé. Ráadásul az alapanyagoknak is szűkén vagyok, hiszen csak ritkán járok le a boltba és akkor is csak a legfontosabbakért. Így abból dolgozom, amim van: nagy sláger a főzelék , illetve most a nem túl egészséges, rántott dolgokat is a megszokottnál többször eszem."
Elfut(na) a gondok elől
Fabók Ágnes szerkesztő kolléganőnk "bemelegítésképp" már egy héttel korábban kezdte az önkéntes karanténlétet.
"A szakmánknak köszönhetően már január óta foglalkoztunk a koronavírus-hírekkel. Egy ideig jól elvoltam, távoli problémának tűnt, ám ahogy Magyarországon is felütötte a fejét az új vírus, egyre nagyobb gombóccal a torkomban szálltam fel reggelente a 4-6-osra. Aztán egyik reggel már nem ment. Álltam a villamosmegállóban, éreztem, ahogy a szívem majdnem kiugrik a helyéről, és egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt. Pánikrohamom volt. Aznap már otthonról dolgoztam, és azóta tart az önkéntes karantén.
Ez is érdekelhet
S, hogy nem bolondultam még meg az immár lassan két hónapja tartó bezártságban? Két titkom van: a futás és a meditáció . Előbbire viszonylag hamar rátaláltam, mivel a korábbi heti 4-5 edzést pótolnom kellett valamivel. A meditáció pedig egy online kihívás részeként lett ismét része a mindennapjaimnak. Persze vannak napok, amikor ezek sem segítenek. Olyankor csak a párom tud némi vigasszal szolgálni, aki viszont jelenleg tőlem kétezer kilométerre raboskodik otthonában, mivel náluk is kijárási korlátozások vannak. Gyakran elképzelem, milyen lesz majd az életünk, ha újra megnyílnak az ajtók."
