Ha sebekről beszélünk, a legtöbb embernek először a térden lévő gyerekkori plezúrok, vagy például a konyhában szerzett vágások jutnak eszébe. Ennél azonban jóval többféle sebről beszélhetünk, érdemes osztályozásukat rögtön a legfontosabbal kezdeni. Vannak ugyanis zárt és nyílt sebek, ez utóbbiak azok, melyekkel ezúttal részletesebben foglalkozunk. A nyílt sebek lehetnek felületesek vagy mélyek, következményük minden esetben a vérzés, vérveszteség. Keletkezésük alapján megkülönböztetünk szúrt, metszett (ide tartoznak a műtétek sebei), vágott, zúzott, szakított, harapott és lőtt sebet. Kezelésük is legalább annyiféle, amennyi a típusa, így nem csoda, ha elfertőződéseik is számos formát ölthetnek.
Mielőtt áttérnénk a legsúlyosabb fertőzésekre, elöljáróban annyit le kell szögeznünk, hogy ezek majd mindegyike megelőzhető a sérülést követő megfelelő sebkezeléssel, amelynek egyik legfontosabb lépése a fertőtlenítés. Ezzel lehet ugyanis a leghatékonyabban megelőzni, vagy minimalizálni a fertőzés veszélyét. Fontos továbbá a későbbi szakaszokban is a seb tisztán tartása, a megfelelő kötések, tapaszok használata és azok szakszerű és gyakori cseréje is.
Ótvar
Kezdjük a sort a felszíni karcolások, sérülések elfertőződésével. Mint az köztudott, az ember szervezetében, sőt a bőrén is rengeteg gomba, baktérium, összefoglaló nevükön mikroorganizmus található. Sérülés esetén azonban, ha a területet nem fertőtlenítjük megfelelően (a lemosás nem számít annak!), akkor ezek a kórokozók könnyedén bejuthatnak a szövetekbe és gyulladást okozhatnak. Napjainkban leggyakrabban a Staphylococcus aureus-, valamint a béta-hemolizáló Streptococcus pyogenes-fertőzés fordul elő, és okoz például a gyermekek körében oly gyakran ótvart az arcbőrön. Későbbi életkorban is előfordulhat azonban másodlagos fertőzésként. Az impetigónak (ótvar), ennek az igen fertőző, felületes, gennyes bőrbetegségnek a jelentőségét az adja, hogy a szervezetet (főképp a veséket) érintő, súlyos szövődménye lehet.
Nekrotizáló fasciitis
A nekrotizáló fasciitis, avagy húsevőbaktérium-fertőzés rettentő gyorsan terjed a szervezetben, és pusztítja el a lágy szöveteket. A betegséget a leggyakrabban a Streptococcus A baktérium okozza. Normál esetben ezek a fertőzések enyhék és könnyen kezelhetők, de ha kialakul a nekrotizáló fasciitis, a baktériumok gyorsan elterjednek a szervezetben, és az izomburkot (fascia), az összekötő szalagokat, az izmok környezetében lévő szöveteket, az idegeket, a zsírszövetet és az ereket támadják. A halálos zavart a szervezetben azok a baktériumok által termelt toxinok okozzák, amelyek elpusztítják a megfertőzött szöveteket, és a többi között a végtagok elhalását eredményezik.
Tetanusz, azaz merevgöcs
Aki életében kapott már anti-tetanusz injekciót (védőoltást), az sosem felejti el, mert már maga az is fájdalmas. Hát még a betegség, aminek a kialakulása ellen beadják. A tetanusz bakteriális toxin által okozott erős izomgörccsel, úgynevezett merevgörccsel járó bénulás, mely kezeletlen esetben halálos is lehet. Kórokozója, a Clostridium tetani a világon mindenhol megtalálható, főképp a talajban, oxigénmentes környezetben. Nem véletlen hát, ha az anyák orvoshoz rohannak gyermekükkel, ha az egy földön heverő, rozsdás szegbe lépett. Főleg azért, mert a tetanusz alattomos, 5 naptól akár 15 hétig is terjedhet a lappangási ideje. Ráadásul ki emlékszik hetek múltán egy azóta akár már be is gyógyult kis sebre! Főképp, hogy a kezdeti tünetek nem segítenek sokat a felismerésben. Fejfájás, lehangoltság, fáradtság, szédülés – mindez oly sok mindenre utalhat. Ha azonban ehhez már izzadásos rohamok, izomfájdalmak társulnak, kezdhetünk gyanakodni. Az első egyértelmű jel azonban tipikusan a szájzár, amely a rágóizmok görcse miatt alakul ki.
Jellemző, hogy az izommerevség nagyon gyorsan kezd terjedni fentről lefelé. A tarkó után a hosszú hátizmok, a hasizmok, a végtagok izmai, a mellkas- és bordaközi izmok, majd a gégefő izmai, végül a rekeszizom kerül merevgörcsös állapotba. A rekeszizom és a légzőizmok görcse végül halált okozhat, hacsak nem kezdődik meg idejében a kezelés.
A rettegett veszettség
Nem ok nélkül szükséges házi kedvenceinket veszettség ellen oltatni, és ugyanezen okból kerülnek ki az erdőkbe is a vakcinázott eledelek. A veszettség vírus okozta fertőzés, ami állatról emberre terjed, s jellemzően harapással, a legszörnyűbb betegségek egyike. A vírus ugyanis a szervezetbe kerülve a fertőzött személy agyvelejébe, illetve központi idegrendszerébe jutva, gyakorlatilag minden esetben halálos kimenetelű agyvelőgyulladást okoz.
A veszettség első tünetei (hőemelkedés, fejfájás, hangulatváltozás) még nem is annyira ijesztőek, ám amikor elérkezik a heveny dühöngő szakaszt, ami akár 3-10 napig is tarthat, jogos a rémület. A veszett ember szorong, hallucinál, nyugtalansága dührohamokba csap át, majd hirtelen búskomorságba merül. Mindezekhez magas láz társul, merev tarkó, sőt a vízfogyasztásra (vagy annak pusztán a látványára) a szájban, garatban, gégében jelentkező görcsök miatt nyáladzás is kialakul. Ez utóbbi adja a betegség egyik elnevezését is, víziszony (hidrofóbia). Néhány nap alatt az állapot tovább romlik, súlyos légzési, keringési zavar alakul ki, bénulás, kóma lép fel, majd meghal a beteg.
Ráadásul maga az ember is fertőző, aki megkapta, akár már a tünetek megjelenése előtt tíz nappal. Ha azonban mindez nem lenne elég, akkor hozzá kell tenni, hogy ennek a vírusnak talán az egyik leghosszabb a lappangási ideje, 10 naptól ugyanis akár 7 évig is terjedhet. Persze ez utóbbi igen extrém, az átlag inkább a 3-7 hét lappangás, ami attól is függ, hogy a harapás mekkora volt, és mennyire közel a fejhez.
Szepszis, a vezető halálok
A szepszis természetesen kicsit kilóg a sorból, mivel nemcsak nyílt sebek miatt alakulhat ki, sőt. Nem elhanyagolható azonban a jelentősége, hiszen a világon ez a 10. leggyakoribb halálok, ami naponta 1500 ember életét követeli. A súlyos szepszis halálozási aránya megfelelő terápia esetén is 30-50 százalék között van.
A szepszis a szervezet fertőzésre adott, de nem megfelelő válaszreakciója, amely kontrollálatlan, ezért a szervezet magát is károsítja. Ezt a reakciót akár egyes kórokozók, akár azok mérgező termékeinek a vérkeringésbe juttatása okozza. A kórokozók leggyakrabban baktériumok, de lehetnek vírusok, gombák és egyéb mikrobák, mint például a protozoonok.
Ez is érdekelhet
A szepszis kialakulásának alapja tehát a fertőzés. A fertőző gócból - amely lehet egy tályog, tüdőgyulladás, hashártyagyulladás, de akár vesemedence-gyulladás is - a kórokozók vagy azok mérgező termékei - a toxinok - a vérbe jutnak, ahol aktiválják a szervezet védekező rendszerét. A védekezés mechanizmusa azonban félrecsúszik a kórokozók és méreganyagaik megtámadják a sejteket, a sejthártyát, és olyan anyagok felszabadítását eredményezik, amelyek további károsító hatással rendelkeznek beindítják a vér alvadását, a sejtes elemek összecsapódását, a kiserekben pangást hoznak létre, egyben megnövelik azok áteresztőképességét, és ennek következtében szöveti duzzanatot, ödémát idéznek elő. Az említett folyamatok következtében a keringés felborul, egyes területeken oxigénhiányos állapot alakul ki, amely a szervezet kompenzációs, ún. centralizációs folyamatát beindítva szeptikus sokkhoz vezet. A szeptikus sokk kezdetben visszafordítható folyamat, ám egy bizonyos idő elteltével a vérnyomás súlyos csökkenéséhez és sokszervi elégtelenséghez vezet, amelynek kimenetele halálos.
