Mi az a patológiás nárcizmus?
A klinikai értelemben vett patológiás nárcizmus olyan személyiségzavart jelöl, amelynél az érintett fő problémája, hogy önbecsülése különböző vetületeit nem tudja egyben tartani, emiatt pedig önértékelését nem képes kiegyensúlyozottan szabályozni. Az önbecsülés karbantartása időről időre minden ember számára nehézséget jelent, ám a nárcisztikus személy korai sérülései miatt egészen speciális módon próbálja megóvni magát az aktuális frusztrációktól.
Kora gyermekkortól öntudatlanul kifejleszt egy grandiózus ént - pontosabban szelfet -, aki sikeres, csodált, elismert, tökéletes, kiváltságos és kiemelt, majd e hamis én átélésére és fenntartására használja környezetét. Vagy ha ennek nincsenek meg a feltételei, ha kudarc vagy csalódás éri, ami a külvilág számára akár apróságnak vagy érthetetlennek is tűnhet, akkor a nagyzásosságát a fantáziájában éli meg.
A grandiózus szelfállapotban az érintett nem empatikus: irigy, féltékeny, arrogáns , sőt kizsákmányoló vagy akár kegyetlen is lehet, és hajlamos szenvedést okozni másoknak. A nárcisztikus személy ilyenkor nem tud törődni másokkal, környezetét csak manipulálja, édesgeti, hasznosítja, és kiaknázza az onnan érkező impulzusokat. Úgy tűnhet, hogy vannak számára kiemelten fontos emberek, de az ő feladatuk sem más, mint az önbecsülés táplálása.
Szégyen, fájdalom, bizonytalanság
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A nárcisztikus személy grandiozitása egy súlyosan leértékelt, bizonytalan, szégyenteljes, fajdalommal teli belső valakit óv egy kórosan rögzült személyiségszerkezetben, káros pszichológiai mechanizmusok segítségével. A káros mechanizmusok a kicsinység, a bizonytalanság, az elutasítottság, az értéktelenség traumatikus belső élményeinek elhárítását szolgálják, de egy kóros személyiségszerkezetben érvényesülnek és segítik elő fennmaradását.
A nárcisztikus belső világát szélsőséges énközpontúság , nagyzásosság és a bizonytalanság, az unalom és az üresség krónikus érzete jellemzi. Kapcsolataiban paradox módon függ a csodálattól, de irtózik a függéstől és az elköteleződéstől. Irigy, önző, féltékeny, más embereket alapvetően és könnyen leértékel.
<strong></strong>A nárcizmus gyakoriságát 1 százalék körülire becsülik
Egzakt adatokat valójában nehéz mondani, mert a nárcisztikus személyiségzavarnak sok fokozata van. Gyakorisága emiatt attól is függ, hogy hol húzzuk meg a kóros és a kevésbé kóros zavar határát.
Az alapvető teória szerint a nárcisztikus személyek kora gyerekkorukban (magzati és csecsemőkoruktól kezdve) valamilyen okból nélkülözik a szükséges, abban az életkorban természetesnek mondható csodálatot, empátiát, gyöngédséget és melegséget. De megkapják az alapvető gondoskodást és bizonyos fajta fokozott, bár nem kényelmes kontrollt jelentő figyelmet, a szülő érdekeihez fűződő jutalmat. A leendő nárcisztikus gyermekek nem tudnak arról, hogy mennyi mindent nélkülöznek, mert közben kapnak valamilyen "szeretetszerűséget".
A grandiózus állapot látszólag könnyen leírható. Itt az érintett - többé-kevésbé feltűnően - többnek, nagyszerűbbnek hiszi magát másoknál, azt gondolja, neki több jár az élettől, mint másnak. Feljogosítottnak érzi magát arra, hogy előnyöket élvezzen másokkal szemben, hogy olyan kiemelt helyzetben legyen, amilyen másoknak nem adatott meg.
Nem érez empátiát, hajlamos a környezetét kihasználni, kizsákmányolni, becsapni, majd ha már nem tartja elég odaadónak, akkor versenyezteti és visszacsábítja őket, illetve ha nem tartja elég értékesnek, akkor eldobja és lecseréli a szereplőket. Közben tele van rejtett vagy nyilvánvaló bizonytalansággal, ürességgel, gyötrelmes érzésekkel, illetve azzal, hogy vágyik a megfelelő kötődésre. A nárcisztikusok egy része a gyerekével néha empatikusabb, a szeretetet rajtuk és az unokáin keresztül tudja tanulni. De aki "tisztán" nárcisztikus, inkább csak szentimentális fellángolásokra képes, igazi érzelmekre nem.
A nárcisztikus profin hazudik
Nárcisztikus személyiségzavart felnőttkortól lehet diagnosztizálni. A diagnózisalkotás nagyon bonyolult, mert a nárcisztikus vonások sokszor még a terápiában is csak hónapok után kerülnek felszínre. Ennek oka, hogy a nárcisztikus személyek szociálisan nagyon stabilak tudnak lenni, különösen, ha kulturáltak, okosak és kifinomultak. Tudják, hogy bizonyos dolgokat nem mondhatnak és nem mutathatnak meg. Magyarán a diagnózis csak akkor egyszerű, ha valaki látványosan fennhéjázó, gőgös, domináns és sikerre éhes, ha mindig magát érzi a legfontosabbnak.
Maga a nárcisztikusság csak hosszabb pszichoterápiás folyamat eredményeként változhat, javulhat. Vannak speciális pszichoterápiás módszerek, amelyekkel a nárcizmust kezelhetik, mert kifejezetten ebből a célból fejlesztették ki.
A nárcisztikusoknál gyakran okoz gondot a teljesítmény kapcsán megélt szorongás - nem csak a túlteljesítés miatt, hanem éppen a gátlások és görcsök, a kialakuló teljesítményzavar folytán. Személyes szövődmények az önkizsákmányolásból is adódhatnak. Az érintettek például extrém sportokkal vagy egyéb tevékenységekkel veszélybe sodorhatják magukat, mert nem látják be, hogy nem sebezhetetlenek. A fizikai és lelki önkizsákmányolás miatt hangulati, érzelmi zavarok, addikciók és pszichoszomatikus betegségek alakulhatnak ki, érzelmi és fizikai kimerülés következhet be.
A szövődmények más része kapcsolati és társas. A kóros nárcizmus hosszú távon érzelmi veszteségekhez, szakmai és morális ellehetetlenüléshez vezethet, vagy olyan kapcsolati rendszerhez, amely stabil képet mutat ugyan, de érzelmileg üres. Mivel az érintettek kapcsolatrendszerüket arra használják, hogy önbecsülésüket táplálják általa, majd az embereket általában elértéktelenítik, rengeteg konfliktushelyzet adódik az életükben. Egyik legnagyobb gondjuk a kapcsolati világ leamortizálása.
Ez is érdekelhet
Hány szintje van a nárcizmusnak? Miért viselkedhetnek úgy a szülők, hogy a gyerekekben nárcizmus alakuljon ki? Milyen jelekre figyeljünk még? Ezekről is olvashatnak a nárcizmust bemutató részletes cikkünkben a Betegségek A-Z rovatban !
